Anyák Napja 2011

Nem maradt el idén sem az Anna Nőszövetség hagyományos anyák napi ünnepsége. Több szavalat is elhangzott az anyák köszöntésére.


A nagyváradi Anna Nőszövetség, a Tibor Ernő Képzőművészeti Alapítvány társszervezésével idén is megtartotta a hagyományos anyák napi rendezvényét a Tibor Ernő Galériában. A péntek délutáni rendezvényre szép számban érkeztek érdeklődők. Kelemen Mária, a nőszövetség elnöke Juhász Gyula Testamentom című versével köszöntötte a megjelenteket, majd arra buzdított mindenkit, hogy támogassák aláírásukkal is az önálló magyar színház ügyét. Egykoron a nagyváradi polgárok összefogtak és közgyűjtést szerveztek a kőszínház felépítése érdekében, most rajtunk a sor, hogy kiálljunk és aláírásunkkal is támogassuk az önálló teátrumot, tette hozzá.
Hit és bizalom
Kinda Péter és Tóth Gábor zenei közreműködése után Pető Csilla parlamenti képviselő mondott beszédet. Kifejtette, hogy az anya és gyermeke közötti mélységes kapcsolat a hiten és a bizalmon alapszik. Az anyák szeretete nem szab feltételeket. Az anyai szív nem ismer lehetetlent, rózsát tud varázsolni a tövisekből, mondta a képviselőasszony, majd felkérte Bató Ida színművésznőt egy Dsida Jenő vers felolvasására. Hajbók Klára több verssel is készült erre az alkalomra, ezek közül a Kovács Emma költőnő által írt Anyám című költeményét azon anyák emlékére ajánlotta, akik már nincsenek az élők sorában. A továbbiakban ismét a zenéé volt a főszerep: Széll Kató és barátai, valamint Pipó Irén is énekelt. A nőszövetség legidősebb tagja, a 91 éves Anna néni Lázár Jolán A kezed című versét mondta el. Végezetül Kinda Péter és Tóth Gábor C. Saint-Saëns francia zeneszerző A hattyú című művét szólaltatták meg. Az anyák napi műsor szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult. Minden résztvevő virágot és könyvjelzőt kapott.
Mészáros Tímea http://www.erdon.ro/

Nincsenek megjegyzések: